Dodó egy 6 éves, nőstény kutyus
Virtuális Gazdi: K. Tamás, G. Katalin, K. Péterné, P. Péterné, B. Judit, B. Béláné, G. Rita Emese
Dodó a miskolci gyepmesteri telepre bekerülve egyáltalán nem bírta a bezártságot, rohamosan ment tönkre mind fizikailag, mind lelkileg. Egyetlen megoldásként egy rehabilitációval is foglalkozó panzióba került, ahol sajnos nem sikerült megtalálni a megoldást és még rosszabb állapotban, szinte félholtan hoztuk el.
Jelenleg immár megfelelő szakember foglalkozik vele és Dodó gazdakereső lett.
Az elmúlt évek során Dodó hatalmas változáson ment keresztül, köszönhető a fogékony, elképesztően értelmes és okos jellemének, valamint a megfelelő foglalkozásnak. A terápia sikerességét az is bizonyítja hogy Dodó ivartalanítását is meg lehetett ejteni, a beavatkozást nagyon jól viselte.
Szépen sétál pórázon, alkalmazkodóképes. Emberekkel jó a viszonya, kutyák között válogat, ezért inkább egyedüli kutyának szeretnénk örökbeadni. Kisgyermek és cica mellé nem való.
Dodó számára olyan gazdát keresünk, aki időt és energiát fordít arra, hogy a kutyával megismerkedjen és a továbbiakban Dodóval közösen dolgozzanak azon, hogy ez a sokat szenvedett szépséges szuka végre kiegyensúlyozott, boldog életet élhessen.
Dodó számára nem kimondottan olyan gazdát keresünk, aki nagyon tapasztalt, hanem olyat, aki elfogadja, hogy Dodóval közös élete a kezdeti ismerkedések, a bizalom felépítése és foglalkozás, nevelés tükrében fog telni.
Ha adnál egy második esélyt, és örökbefogadnád Dodót, írj egy bemutatkozó levelet a miskolcimasodikesely@gmail.com címünkre
Tekintsd meg Dodó képeit!
Szeretnél segíteni Dodónak, de nincs lehetőséged örökbefogadni?
Légy virtuális gazdi!
A virtuális örökbefogadás során a jelentkező jelképesen örökbe fogadja az általa kiválasztott kutyát. A virtuális gazdi ezáltal hozzájárul (bármilyen csekély összeggel is) kis kedvence gondozásához. Ehhez csak a linken megadott pár adatot kell kitöltened, ezután felvesszük a kapcsolatot veled.
Itt tudsz jelentkezni: