Judy egy 5 éves, ivartalan, nőstény kutyus.
Virtuális Gazdi:
Ő a mi fekete gyémántunk, aki méltatlanul, lassan 3 éve várja, hogy saját otthona legyen.
Mit is írhatnánk Judyról, aki pár hónap gazdis lét után egy dunántúli gyepmesteri telepen találta magát? Mit írhatnánk Judyról, akit rettegve, lelkileg teljesen összetörve kaptunk vissza?
De hogy az elején kezdjük:
2021. májusában egy kissé zavart lelki állapotban lévő fekete bull típusú lányka került be a Miskolci Állategészségügyi Telepre. A sok foglalkozasnak és Katika kitartásának hála végre bízni kezdett az emberekben ez a fekete gyöngyszem. Ekkor jelentkezett egy gazdijelölt, akit felvilágosítottunk a még fennálló problémákról, de ő így is kitartott a valasztása, Judy mellett.
Hogy biztosra menjünk 2022. májusában Judy Tárnokra rehabilitációs panzióba utazott, hogy megkezdhesse a felkészülést a gazdás életre. Átesett az ivartalanításon, a foglalkozások nagy részében pedig a gazdajelölt is ott volt.
A kikepző, Attila hosszú órákon át volt kint háznál, hogy Judy beilleszkedése a családba a már meglévő kutyus mellé zökkenőmentes legyen.
2022. júniusában végre kimondhattuk: JUDY GAZDIS
Az első hetekben jöttek a visszaigazolások, hogy milyen szuper, milyen jó, hogy Ő ott van, milyen jó kutya. Aztán jött a hideg zuhany, Judy megharapta a gazdit, azonnal viszik az egyik gyepire. Szinte időt sem kaptunk, reggel hívtak és aznap este már elpaterolták a mi fekete gyémántunkat a háztól.
Utólag tudtuk meg nem Judy generálta a helyzetet, hanem egy fűnyíró, azon kapott össze a két kutya. Bár a konfliktust nem Judy kezdte, sőt, nem is támadott, mégis bűnbak lett. A gazdi hibázott, a két kutya közé lépett, sőt közéjük is nyúlt, úgy kapta meg akaratlanul Judy, akinek azonnal mennie kellett ezért..
Elkezdődött a versenyfutás az idővel, logisztika, hogy visszakaphassuk Judyt, hát nem volt egyszerű, konkrétan az altatás elől kellett kimentenünk arról a gyepmesteri telepről.
Azóta hónapok telek el, Judy ismét a miskolci gyepmesteri telepen él.
Él?
Lelke romokban.
Kezdetben nem evett, csak sírt, pánikolt.
Újra kellett kezdenünk a bizalom építést, ami most 1000x nehezebb, mint korábban Ebben megint csak Katikára számítunk, aki ismét hűségesen jár ki a mi árvánkhoz.
Szegény kislány szépen lassan beletörődik sorsába, már ismét kezd nyitni az ember felé, akitől eddigi életében igazán nem sok jót kapott.
Az elmúlt Nyílt napon örömmel tapasztaltuk, hogy a kennelrácshoz dőlve várta, hogy megsimogassuk, megvakargassuk, annyira vágyik a szeretetre.
Ha adnál egy második esélyt, és örökbefogadnád Judy-t, írj egy bemutatkozó levelet a miskolcimasodikesely@gmail.com címünkre
Tekintsd meg Judy képeit!
Szeretnél segíteni Judy-nak, de nincs lehetőséged örökbefogadni?
Légy virtuális gazdi!
A virtuális örökbefogadás során a jelentkező jelképesen örökbe fogadja az általa kiválasztott kutyát. A virtuális gazdi ezáltal hozzájárul (bármilyen csekély összeggel is) kis kedvence gondozásához. Ehhez csak a linken megadott pár adatot kell kitöltened, ezután felvesszük a kapcsolatot veled.
Itt tudsz jelentkezni: