Lucifer egy 4 éves, kis termetű, ivartalan, kan kutyus.
Virtuális Gazdi: F. Péter, F. Krisztina Tímea, Sz. Andrea
Mostoha körülmények közül került a miskolci gyepmesteri telepre. Legyengült szervezete miatt több betegségen van túl, még kórházi kivizsgálásokra, kezelésekre is el kellett őt vinnünk. Olyan hihetetlenül jó természete van, hogy a kórházban is ő volt a kedvenc, nem tudtak ellenállni kedves egyéniségének. Az intenzív kórházi kezelések után elmondható, hogy sikeresen kigyógyult minden betegségből, a mi széplelkű, gombszemű kis kanocskánk, és az ivartalanításon is átesett már. Ő egy széplelkű ebecske, aki a lelkét is eladná az ember közelségéért, egy simogatásért. Annyira szeretetigényes, így egyre nehezebben bírja a kennelrabságot, s az imádott ember hiányát.
Akkor a legfelszabadultabb, ha végre kiviszik sétálni, és szabadon baktathat az ő embere mellett. Nem érdeklik a kutyatársai sem, élvezi a szabadság minden egyes percét, engedelmesen figyeli sétapartnerét. Szívesen pancsol, kedveli a vizet.
A mi csillogó gombszemű legényünk már alig várja, hogy végre rátaláljon az igazi, a nagybetűs gazdi, aki visszaadja a szabadságát, aki kárpótolja rövid kis életének minden szenvedéséért.
Ha adnál egy második esélyt, és örökbefogadnád Lucifert, írj egy bemutatkozó levelet a miskolcimasodikesely@gmail.com címünkre
Tekintsd meg Lucifer képeit!
Szeretnél segíteni Lucifernek, de nincs lehetőséged örökbefogadni?
Légy virtuális gazdi!
A virtuális örökbefogadás során a jelentkező jelképesen örökbe fogadja az általa kiválasztott kutyát. A virtuális gazdi ezáltal hozzájárul (bármilyen csekély összeggel is) kis kedvence gondozásához. Ehhez csak a linken megadott pár adatot kell kitöltened, ezután felvesszük a kapcsolatot veled.
Itt tudsz jelentkezni: