Mexx 7 éves kan kutyus.
Virtuális Gazdi: K. János
Mexx egy 7 éves, gazda által leadott, tehát helyhiány esetén azonnal altatható kan.
Egy újabb feleslegessé vált kutya, aki mondvacsinált okokból, a tulaj felelősségének teljes hiányából kötött ki a miskolci gyepmesteri telepen. Mexx élete hirtelen megváltozott. Semmije és senkije nincs és ezt feldolgozni nagyon fájdalmas. Ha valaki türelemmel, szeretettel közlekedik hozzá azonnal keresi a kontaktot, bizalmat szavazva neki. Csodálatos nyílt tekintetével figyeli a kétlábú minden megnyilvánulását, hátha még jutalomfalat is akad nála.
Nagyon jól motiválható, pórázon könnyen vezethető, békésen ballag az őt sétáltató mellett, sőt időnként le is marad, élvezi a természet közelségét. Okos, kedves, nyílt tekintetű kutyus, aki már hallgat egy-két parancs szóra.
1,5 éve van a miskolci gyepmesteri telep kenneljébe zárva. Egyre nehezebben viseli, ki tudja meddig él még benne a remény, meddig élteti a hit, hogy egyszer őt is szeretni fogja valaki, hogy egyszer visszakapja hőn áhított szabadságát.
Olyan felelősségteljes gazdit keres, aki kellő időt, figyelmet fordít rá, aki igazi társnak tekinti Mexxet.
Ha adnál egy második esélyt, és örökbefogadnád Mexxet, írj egy bemutatkozó levelet a miskolcimasodikesely@gmail.com címünkre
Tekintsd meg Mexx képeit!
Szeretnél segíteni Mexxnek, de nincs lehetőséged örökbefogadni?
Légy virtuális gazdi!
A virtuális örökbefogadás során a jelentkező jelképesen örökbe fogadja az általa kiválasztott kutyát. A virtuális gazdi ezáltal hozzájárul (bármilyen csekély összeggel is) kis kedvence gondozásához. Ehhez csak a linken megadott pár adatot kell kitöltened, ezután felvesszük a kapcsolatot veled.
Itt tudsz jelentkezni: