Róka egy 5 éves, nőstény kutyus.

Virtuális Gazdi:

Róka kóbor kutyaként tengette életét. Mikor vemhes lett, lázasan kereste, kutatta azt a búvóhelyet, ahok kölykeit biztonsággal világra hozhatja Amikor a gyepmesteri telep dolgozói kimenetek érte, már csak egy kicsinye élt.

Szegény annyira tartott az embertől, hisz jót soha nem kapott tőlük, hogy igazán megnehezitette befogását. Ki tudja mi mindenen ment át, milyen küzdelmeket vívott, hogy életben tartsa babáit. Utolsó erejével is az egy életben maradt babáját védte, végig szájában tartotta miközben sikerült megfogni és kocsiba tenni. Képes lett volna életét is adni, csak hogy mentse egyetlen magzatát. A drága mamika most a miskolci gyepmesteri telep egy hideg kenneljében óvja, nevelgeti a picit, s ugatásával próbálja távol tartani a kétlábút. Egyenlőre nem bízik az emberben, hisz ha van valami, amit eltelt 4 éve alatt megtanult, az az hogy menekülni kell a kétlábú elől. Reméljük hamarosan belátja, hogy biztonságban van, s számíthat ránk emberekre.

Nagyon féltjük ezt a kis családot, főleg a pici babát. Ha a mami nem az ólban fekszik, nincs aki melegítse, testvérkék híján nincs akihez bújjon.

Ha adnál egy második esélyt, és örökbefogadnád Róka-t, írj egy bemutatkozó levelet a miskolcimasodikesely@gmail.com címünkre

Tekintsd meg Róka képeit!

Szeretnél segíteni Róka-nak, de nincs lehetőséged örökbefogadni?
Légy virtuális gazdi!

A virtuális örökbefogadás során a jelentkező jelképesen örökbe fogadja az általa kiválasztott kutyát. A virtuális gazdi ezáltal hozzájárul (bármilyen csekély összeggel is) kis kedvence gondozásához. Ehhez csak a linken megadott pár adatot kell kitöltened, ezután felvesszük a kapcsolatot veled.
Itt tudsz jelentkezni: