Tyson 6 éves bulltype kan.
Virtuális Gazdi:
Hihetetlen mennyi erő, mennyi életkedv van benne, annak ellenére, hogy mi mindenen ment keresztül.
Egyedül, magára hagyva, szervezet segítsége nélkül, egy saját gazdi óvó, gondos felügyelete nélkül kellett megküzdenie a fájdalommal, amit egy szerencsétlen ugrás következtében kellett elszenvednie. Repedt csontja lehet, hogy már meggyógyult, de helyzete egyáltalán nem rendeződött.
Gazdája anno elfelejtett érte jönni, ami igen nagy traumát okozott szegénynek. Nehezen dolgozta fel, sokáig kétségbe esve téblábolt fel alá a kenneljében. Azóta ez a helyzet csak romlott, egyre nehezebben bírja a bezártságot. Félünk, hogy még egy rosszul kivitelezett ugrás a kutyaól tetejéről és végzetes baj lesz, nem ússza meg egy repedt csonttal.
Igen tudjuk szerencsétlenségére bullnak, ráadásul kannak született. Meg kell küzdenie a fajtát illető negatív sztereotípiákkal. Többszörösen hátrányos helyzetű, hiába a tetszetős külleme, emberszeretete. Hiába okos, hiába intelligens nem talált még rá az igazi.
Pedig ő nem tehet semmiről, nem ő akart erre a kegyetlen világra születni.
Nem hisszük el, hogy senki nem szánja meg ezt a gyönyörű, impozáns megjelenésű kutyát.
Fajtájához értő, szerető gazdik jelentkezését várjuk!
Ha adnál egy második esélyt, és örökbefogadnád Tyson-t, írj egy bemutatkozó levelet a miskolcimasodikesely@gmail.com címünkre
Tekintsd meg Tyson képeit!
Szeretnél segíteni Tyson-nak, de nincs lehetőséged örökbefogadni?
Légy virtuális gazdi!
A virtuális örökbefogadás során a jelentkező jelképesen örökbe fogadja az általa kiválasztott kutyát. A virtuális gazdi ezáltal hozzájárul (bármilyen csekély összeggel is) kis kedvence gondozásához. Ehhez csak a linken megadott pár adatot kell kitöltened, ezután felvesszük a kapcsolatot veled.
Itt tudsz jelentkezni: